Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Észrevételeim

                                

 

                                              Észrevételeim!
 

 

Lezajlott a 2011-es tavaszi kiállítás a Füvészkertben. A 40 éves jubileumi rendezvényen megjelentek azok a gyűjtők és árusok, akik megmutatták, hogy miből tudtak szebbet, jobbat bemutatni, mint tavaly az őszi kiállításon. Lenne okunk örömünkben boldogan hátradőlni és érezni a siker édes ízét, de sajnos örömünkbe némi üröm is vegyült, aminek nem annyira édes az íze. Sötét felhők gyülekeztek már az Orchidea, majd az Egyetemi kiállításon is, amiből talán előre látható lett volna, hogy most sem lesz minden rendben.
   Csütörtök 10 órakor megkezdődött a helyszín felkészítése. Néhány köbméter homokot kellett csak arrébb hordani, amit szerencsére a helyi építésvezetés megoldott. A mély, veszélyes lépcsős pincéből megkezdődhetett az ádáz harc ap5120038.jpg sátorelemekkel, farönkökkel, asztalokkal, hogy némi akrobata mutatvány után felkerülhessenek a napvilágra. Közben sorra megérkeztek az árusok, akik gyors kipakolás után hamar elhagyták a terepet, csakhogy ne legyenek láb alatt, vagy a kétkezi munka közvetlen közelében. Néhányuk köszönés helyett kitette a kiállítási sátor képzeletbeli helye mellé a kiállítási anyagukat, majd angolosan távoztak. Mondhatnám, hogy nem nagyon lepett meg ez az esemény, és talán tényleg nem is lepett meg, mert már halottam az ehhez hasonló hozzáállásról, csak eddig nem tudtam elhinni, hogy ez így is van. Hát így van. Így dolgoznak azok, akiknek még szívügye az Egyesület, és mennek azok, akik csak keresni akarnak rajta. Az p5120041.jpgEgyesület szervez egy kiállítást, ahol első, és legfontosabb az árusítás. A kiállítás megalkotása a munka kellemetlen része. Hogy ez mennyire így van, arra példa az, hogy a kiállított növények néha nem érik el az árusított növények minőségét, állapotát sem. Természetesen ez szerencsére nem igaz mindenkire és minden esetre. Vannak, akik még mindig szeretnék megmutatni a legszebb növényeiket, mely a kollégák dicséretét, a látogatók elismerését váltja ki.
    Érkeztek idős, hagyatékokból származó növények, amelyeket már nem az eredeti gazdáik nevelnek és csodálnak, mert földi létük már befejeződött. Új gazdáik viszont elhozták erre a neves napra, ahol ismét  elfoglalhatták helyüket a régen oly ismert gyűjtők névtáblái mögött. Jó esetben ez is így lett volna, de valahogy hiba csúszott itt is az igyekezetbe. Néhány növény elé nem jó névtábla került. De vajon miért? Ki nem volt ott, amikor kellett volna? Szervezés kérdése lenne csak az egész, vagy figyelmetlenség? Szerintem csak szervezés, ami mostanában nehezen megy. Túl sok probléma szakadt egyszerre az MKOE Vezetés és néhány lelkes tag nyakába.
   Vasárnap 17 órakor megküzdődött a bontás. p5150104.jpgTalán mondanom sem kell, hogy ismét azok voltak a legfürgébbek, akik a kipakolásnál. Csütörtökön a derekukra panaszkodtak, most viszont a gátfutók ruganyosságával versenyezve szaladtak autóikhoz, hogy ki tud mihamarabb beállni, bepakolni és segítségnyújtás nélkül elhúzni. Sikerült nekik. Maradtunk azok, akik az építésnél és még néhány vidéki gyűjtő, akik természetesnek vették, hogy szeretnének segíteni. Ugyan nehezményezték, hogy a pesti, vagy Pest közeliek, hogy sietnek, ők pedig maradnak. Köszönjük nekik az Egyesület nevében. Ha már a köszönömnél tartunk, lehet, hogy ezt a szót, ismét be kellene írni az Egyesület p5150105.jpgnagykönyvébe és azt néha, ha indokolt, még használni is illene. Lehet, hogy néhány önkéntes szívesebben végezné el a munkát mások helyett.
   Talán mondanom sem kell, hogy a füvészkerti kiállítás, Egyesületünk legnagyobb megmérettetése, mégis mintha más kiállításokra több időt fektetnénk, nagyobb mellszélességgel hirdetnénk annak szépségét, szervezettségét. Vajon mi lehet az oka? Bízom benne, hogy nem a literszámra folyó kellemes nedűk, és a bulis jókedv teszi emlékezetessé.
Javaslataim a következők lennének.

1. A füvészkerti kiállítás építését CSAK csütörtökön délután kb 15 órakor lehessen elkezdeni. Addig ne lehessen megkezdeni a növények kipakolását. (Kivételt tehet a szervező, ha a kiállító ( és nem árusító) nem tud délután részt venni a kiírt időpontban.) Így nem kell senkinek egy teljes nap szabadságot kivenni, és talán többen lennénk az építésnél.

2. Ha valaki nem nyújt segítséget, annak nem feltétlen kell a kiállításon részt vennie, vagy árusítani, esetleg a négyzetméterárat számára felemelni. ( Ugyan erről már beszéltünk, de alkalmazására még nem volt példa.) Így legalább a segítő árusok anyagilag jobban zárhatnák a kiállítást (esetleg számukra mérsékelni az árakat).

3. A kiállításra szánt növények minőségére, állapotára, ismét szükség lenne egy szabályozásra, hogy ne szégyenkezzünk miattuk.

4. Hasonló a véleményem a növények tartó edényeivel. Egy idős növény esetén persze senki nem várja el, hogy csak dizájn kedvéért átültessük és ezzel veszélyeztessük azt, de a többi esetben, talán szebb lenne, ha nem a műanyagipar teljes, eddig legyártott termékeinek széles palettáját tennénk ki az asztalra, pláne törötten, vízkövesen, koszosan.

5. Azon egyesületi tisztségviselők, akik úgy érzik, hogy nem tudják vagy nem akarják feladataikat ellátni, azok ajánlják fel lemondásukat, hogy sértődés nélkül, kereshető legyen a helyére egy másik személy.

6. A kiállítás szervezését ne akarjuk egy ember nyakába varrni, mert szerintem nem tudja teljes egészében ellátni. Legalább erre a posztra két ember kell, vagy akár három. De szóba jöhetne az is, hogy egy kis csapat építené a tavaszi, és egy másik az őszi kiállítást. Így esetleg kialakulhatna egy kis versenyszellem is. Persze szükséges itt legalább egy közös irányító ember és technikai háttér.

7. A problémahalmaz az új fórummal, és honlappal kezdődött, ami lassan egy éve nem tud elkészülni,de még csak égi jelek sem hirdetik annak elkészülésének határidejét, a régin pedig semmilyen frissítés nem történik. Véleményem szerint túl sok időt, energiát pocsékolt el a Vezetés a honlapra és fórumra, így nem jutott idő a többi probléma megoldására. Ugyan már többször javasoltam, hogy az MKOE hivatalos honlapjának korábbi és aktív szerkesztőit kérjük fel, hogy folytassák munkájukat és ők tegyék rendbe az oldalt, díszítsék csinosítsák, töröljék a régi, idejétmúlt felhívásokat, frissítsék amit lehet, mert jelenleg továbbra sem ér a kettő egyet.

8. Az Elnökség összehívása, egyeztetés, probléma feltárás, döntéshozatal és annak végrehajtása.

 

                      Tisztelettel egy  MKOE-tag: Jokhel Csaba

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.